"
  • 1066 Budapest, Jókai utca 6. Corner Six irodaház

Radiológia

radiológia magánrendelés

Mivel foglalkozik

a Radiológia?

Sok betegség pontos felméréséhez a szokásos, orvos által kézzel végzett (fizikális) vizsgálat és a laborparaméterek elemzése mellett szükség van arra, hogy a szervezeten belüli fizikai viszonyokat láthatóvá tegyük. Erre szakosodó tudományág a radiológia. Feladata, hogy az emberi test belső szerkezetét fájdalommentesen megmutatni képes, úgynevezett képalkotó eljárások segítségével az orvosi diagnosztikát segítse.

A képalkotó eljárások egy része radioaktív (ionizáló) sugárzással jár, amely ugyan nagy dózisban káros lehetne, a vizsgálatok során alkalmazott mennyiségben, átlagos körülmények között elhanyagolható rizikót jelent, alkalmazásának előnyei messze meghaladják a kockázatait. Ilyen vizsgálat például a röntgenkép készítése. Röntgenfelvétel segítségével a csontok és az ízületek állapota ítélhető meg a legjobban. Más eljárások egyáltalán nem járnak sugárterheléssel, ezért alkalmazásuk a tudomány mai állása szerint egyáltalán nem jár kockázattal. Ilyen például az ultrahangvizsgálat. Ultrahang segítségével a hasi- és kismedencei szervek, erek állapota, valamint a nyaki lágyrészek kiválóan vizsgálhatók.

radiológia

Milyen panaszok esetén érdemes felkeresnie a radiológiát?

  • ízületifájdalom esetén
  • pajzsmirigyprobléma esetén
  • visszeres panaszok esetén
  • epegörcs, epés panaszok esetén
  • vesegörcs, vesetáji panaszok esetén
  • egyéb hasi panasz esetén
  • szűrővizsgálat keretén belül
röntgen felvétel
radiológia magánrendelés

Hogyan zajlik egy radiológiai vizsgálat?

A vizsgálatok fájdalommentesek és néhány perc alatt végrehajthatók, ezért általában külön előkészület nem szükséges.

A röntgenvizsgálat ideje alatt szakorvosunk arra kéri Önt, hogy a vizsgálandó testrészt bizonyos helyzetben a géphez nyomva tartsa mozdulatlanul, ezenkívül más teendője nincs.

Az ultrahangvizsgálat során szakorvosunk a gép vizsgálófejét a vizsgálandó területhez érinti. A hasi ultrahangvizsgálat éhgyomorra történik, telt húgyhólyag mellett. Az ultrahangvizsgálat nem jár sugárterheléssel, fájdalommentes és gyakorlatilag korlátlanul ismételhető.

Áraink a radiológián

Kétirányú mellkasröntgen 16 500 Ft
Négyirányú mellkasröntgen 20 500 Ft
Kétirányú koponyaröntgen 14 500 Ft
Orr-melléküreg röntgen 12 500 Ft
Orrcsont röntgen 12 500 Ft
Tempromandibularis ízületi röntgen felvétel (mindkétoldal, négyirányú) 22 500 Ft
Mandibula röntgen 12 500 Ft
Natív mellkas - hasi röntgen 20 500 Ft
Natív vese + hólyag röntgen 14 500 Ft
Csont-izületi röntgen felvételek egy régióról
kéz ujj röntgen (kétirányú) 14 500 Ft
kéz röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
naviculare röntgen (4 felvétel) 18 500 Ft
csukló röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
alkar röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
könyök röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
felkar röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
váll röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
nyaki gerinc röntgen (kétirányú) 18 500 Ft
háti gerinc röntgen (kétirányú) 18 500 Ft
lumbalis gerinc röntgen (kétirányú) 18 500 Ft
sacrum - coccygeum röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
lábujj röntgen (kétirány) 16 500 Ft
lábfej röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
boka röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
boka röntgen (háromirányú) 18 500 Ft
sarok röntgen (egyirányú) 14 500 Ft
sarok röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
lábszár röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
térd röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
térd röntgen (háromirányú) 18 500 Ft
combcsont röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
csípő röntgen (kétirányú) 16 500 Ft
medence röntgen (egyirányú) 14 500 Ft
medence+ célzott csipő röntgen 16 500 Ft
térd + axialis patella röntgen 18 500 Ft
kiegészítő felvételek (darab számtól függetlenül) 4 500 Ft
Ultrahang vizsgálatok
Hasi- kismedencei ultrahang vizsgálat 30 500 Ft
Nyaki lágyrész és pajzsmirigy ultrahang vizsgálat 28 500 Ft
Nyaki erek ultrahang vizsgálata (Carotis-vertebralis Doppler ultrahang) 28 500 Ft
Komplex nyaki ultrahang vizsgálat (nyaki lágyrész, pajzsmirigy és nyaki ér ultrahang) 50 500 Ft
Emlő ultrahang vizsgálat 30 500 Ft
Végtagi vénás doppler vizsgálat 28 500 Ft
Pajzsmirigy, nyirokcsomó ultrahang vezérelt aspirációs cytológiai mintavétele 44 000 Ft
Aspirációs cytológiai mintaelemzés/régió 12 500 Ft
Pajzsmirigy ultrahang 28 500 Ft
Here ultrahang 28 500 Ft
Lágyrész terime ultrahang vizsgálata 28 500 Ft
Manager ultrahang (hasi- és kismedence, pajzsmirigy, carotis-doppler) 77 500 Ft

Foglaljon időpontot online

geomedical váró
MIÉRT VÁLASSZON MINKET?
  • komplex, betegközpontú ellátás
  • központi elhelyezkedés, könnyű megközelítés
  • magasszintű szakmai tudás
  • modern orvosi eszközpark
  • rövid előjegyzési idő
  • komplex szűrővizsgálatok
  • versenyképes árak, folyamatos kedvezmények, hűségprogram